TextLib

TextLib Hírlevél - 9. szám (2005. január)

Kedves Kolléganő/Kolléga!


A gyulai Mogyoróssy János Városi Könyvtárban 2005. március 31-én és április 1-én országos Textlib szakmai tanácskozást rendezünk, amelyen szeretnénk megvizsgálni az integrált könyvtári rendszer és az azt használó könyvtárak jelenlegi helyzetét, jövőjét, problémáit.


A kétnapos tanácskozás tervezett témái:


Hozzászólásokra várunk jelentkezőket az alábbi két címhez:


Javaslatot várunk olyan témákra, témakörökre, melyekre Ön(ök) szerint feltétlenül ki kell térni a Textlibbel kapcsolatban és mi – lehetőségeinkhez mérten – igyekszünk ennek teret engedni a tanácskozáson!


Szeretnénk előzetesen felmérni a résztvevők, érdeklődők várható számát, ezért tisztelettel arra kérjük, tudassa velünk egyrészt részvételi szándékát, másrészt azt, hogy intézményükből előreláthatóan hányan kívánnak részt venni rendezvényünkön! (Ez még nem jelentkezés!)

Javaslatait, észrevételeit, a részvétellel kapcsolatos információit lehetőleg egy héten belül várjuk elsődlegesen e-mailben a textlib@mail.mjvk.hu, vagy postai úton a Mogyoróssy János Városi Könyvtár 5700 Gyula, Városház u. 13. Pf. 57 címre.

A Textlib szakmai tanácskozással kapcsolatos információk a jövőben könyvtárunk honlapján, a www.mjvk.hu/textlib oldalon olvashatók!

Rendezvényünk támogatója a Nemzeti Kulturális Alapprogram és Gyula Város Önkormányzata.


Gyula, 2005. január 17. Krasznahorkai Géza könyvtárigazgató


Hírek, események



A hírlevélről


Feltételezésünk szerint a TextLib tisztelt használói között akadnak még páran, akik emlékeznek a hírlevélre. Eddig nyolc száma jelent meg, az utolsó 2001. nyár elején. Az azóta eltelt csaknem négy év sokkal több, mint amennyinek el szabadna múlni két szám megjelenése között. Mulasztottunk, amiért bocsánatot kérünk mindazoktól, akik várták a 9. számot!



TextLib kérdőív


1999 óta létezik a software támogatási rendszerünk, aminek keretében a problémákkal meg lehet minket keresni telefonon, személyesen emailben. Sokan éltek is ezzel a lehetőséggel, de a könyvtárak többségéről nem tudunk szinte semmit.


Az országban (és az országon kívül is) elég sok helyen dolgoznak TextLibbel (kb. 160 könyvtárban). Szeretnénk többet tudni arról, hogyan is használják a TextLib-et, mely modulokkal dolgoznak nap mint nap, melyeket próbáltak már ki, mire nincs is szükségük a meglevők közül, és mire lenne még szükség, ami jelenleg nincs, stb.


Ebben kérünk segítséget. Egy kérdőívet mellékeltünk a hírlevélhez. Ezt szeretnénk kitöltve visszakapni. Nem probléma, ha valaki nem válaszol az összes kérdésre. Kérjük a kérdőívet a következő címre küldeni:

InfoKer Szövetkezet
Budapest
pf. 487
1371


3..2..1.. start


A legújabb TextLibes könyvtárak


A most következő lista nagyon hosszú. Ennek két oka van: mindenki TextLibet szeretne (ez sajnos nem igaz), és rettentő régen jelent meg az előző hírlevél (ez sajnos igaz).


II. Rákóczi Ferenc Városi Művelődési Ház és Könyvtár (Nagyecsed)

artisjus - Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület (Budapest)

Békésszentandrás Nagyközségi Művelődési Ház és Könyvtár (Békésszentandrás)

Bercsényi Miklós Gimnázium (Törökszentmiklós)

Czabán Samu Művelődési Ház és Könyvtár (Nagyszénás)

Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakmunkásképző Iskola (Velence)

Dunaferr Dunai Vasmű Részvénytéársaság (Dunaújváros)

Görög Országos Önkormányzat (Budapest)

HM Kulturális és Szabadidő Központ (Budapest)

Irodalomtudományi Intézet (Budapest)

Iszkaszentgyörgy Községi Önkormányzat (Iszkaszentgyörgy)

Iskolai-Városi Könyvtár (Villány)

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár (Szolnok)

Körzeti Általános és Zeneiskola (Bőcs)

Közművelődési Könyvtár (Kaszaper)

Lábassy János Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium (Törökszentmiklós)

Magyar Építészek Szövetsége (Budapest)

Magyar Olajipari Múzeum (Zalaegerszeg)

Munkácsy Mihály Múzeum (Békéscsaba)

Országos Szlovák Önkormányzat Szlovák Dokumentációs Központ (Budapest)

Pest Megyei Levéltár (Budapest)

Petőfi Sándor Művelődési Központ, Könyvtár és Művészeti Iskola (Szikszó)

Polgármesteri Hivatal (Ászár)

Polgármesteri Hivatal (Halmajugra)

Sándor Frigyes Zeneiskola (Dunaújváros)

Székács Elemér Szakközépiskola (Törökszentmiklós)

Tessedik Sámuel Főiskola (Gyula)

Tát Nagyközség Önkormányzata Kultúrház és Könyvtár (Tát)

Városi Könyvtár (Elek)

Városi Könyvtár (Lengyeltóti)

Városi Könyvtár (Polgárdi)

Városi Könyvtár (Tokaj)

Zrínyi Ilona Általános Iskola (Tiszafüred)

A legújabb TextLibes web szerverek


Bács-Kikun Megyei Levéltár (Kecskemét)

Halis István Városi Könyvtár (Nagykanizsa)

HM Kulturális és Szabadidő Központ (Budapest)

Képes Géza Városi Könyvtár (Mátészalka)

Madách Imre Városi Könyvtár (Balassagyarmat)

Tessedik Sámuel Főiskola (Gyula)

Városi Könyvtár (Balatonboglár)

Városi Könyvtár (Csurgó)

Városi Könyvtár (Dombóvár)

Városi Könyvtár (Mezőberény)

Városi Könyvtár (Siklós)



Az első Linuxos szerverek


Újdonság a Linux rendszerű gépen működő TextLib szerver:


Békés Megyei Levéltár (Gyula)

BGF Külkereskedelmi Főiskolai Kar Könyvtára (Budapest)

Dunaferr Dunai Vasmű Részvénytéársaság (Dunaújváros)

Fejér György Városi Könyvtár (Keszthely)

Ipolyi Arnold Városi Könyvtár(Törökszentmiklós)

Kölcsey Ferenc Városi Könyvtár (Dunakeszi)

Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (Tatabánya)

Tessedik Sámuel Főiskola Könyvtára (Békéscsaba)

Városi Csokonai Könyvtár (Karcag)

Városi Könyvtár (Lajosmizse)

Városi Könyvtár (Tiszafüred)



Az első Linuxos web szerverek


BGF Külkereskedelmi Főiskolai Kar Könyvtára (Budapest)

Dunaferr Dunai Vasmű Részvénytéársaság (Dunaújváros)

Ipolyi Arnold Városi Könyvtár(Törökszentmiklós)

Kölcsey Ferenc Városi Könyvtár (Dunakeszi)

Krúdy Gyula Városi Könyvtár (Várpalota)

Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (Tatabánya)

Városi Csokonai könyvtár (Karcag)


Újdonságok a programban


MOKKA kapcsolat


A z39.50 ügyfél beépítésével a TextLib adatbázisának importtal történő

építése minden eddiginél egyszerűbbé vált. Ez az ügyfél a főmenü "kereSés" pontjából híva, a már jól ismert keresési technikát használva

tetszőleges z39.50 szerver adatbázist, így a MOKKA, az OSZK és a VOCAL adatbázist is eléri, és lehetővé teszi a megtalált rekordok azonnali TextLibbe töltését. Ki sem kell tehát a programból lépnünk, ahhoz, hogy gyorsan és ellenőrzött módon gyarapíthassuk a rendszer bibliográfiai adatbázisát.


A MOKKA kapcsolat természetesen a másik irányban, a rekordok MOKKÁ-ba küldésének irányában is teljes, így a TextLib a sokat emlegetett "MOKKA kompatibilitás" követelményének tökéletesen megfelel.



TextLib és Linux


Kitört a TextLib a DOS keretei közül, immár valamennyi szerver programjának elkészült a Linuxos változata. A legújabb szervernek, a MOKKA szervernek pedig kizárólag Linuxos változata van.

Futtatásához 2.4.x vagy 2.6.x verziójú linux kernel szükséges.

Megpróbáljuk összefoglalni, miért jobb a Linuxos verziót használni, mint a DOS-ost.



Sebesség

Ugyanazon a gépen többszörös sebesség érhető el (akár 5-8-szor is, pl. újraindexelésnél). A nagyobb sebesség miatt több felhasználót (vagy ugyanannyit gyorsabban) tud a TextLib szerver kiszolgálni. A mentések, adatbázis helyreállítás, esetleges újraindexelés ideje lényegesen rövidebb.



Stabilitás



Funkcionalitás



Menedzselés



Biztonság



Egyszerű áttérés


Vissza: Hírlevelek TextLib honlap InfoKer honlap